Hszi Csin-ping amerikai látogatása két egyenrangú szuperhatalom csúcstalálkozója volt. Nem békekötés, és nem fordulat: mindkét fél a saját pozícióit védte. A Partizán heti külpolitikai magazinjában Salát Gergely sinológus, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója patthelyzet további menedzseléséről beszélt.
Trump 2025 áprilisában, a maga hirdette felszabadulás napján 145 százalékos vámot vetett ki Kínára, abban a hitben, hogy vásárlásra és engedményre kényszeríti. Peking nem hajolt meg: az amerikai export kiesését túlélik, zsarolásnak nem engednek. Trump nagyjából egy hónapig bírta. Kína vámokkal válaszolt, és hozzányúlt ahhoz, ami Amerikának igazán fáj, a ritkaföldfémekhez és a belőlük készült mágnesekhez. Azóta meghosszabbítgatott tűzszünet van. 2025 októberére a villámháborúból állóháború lett.
A feszültség ettől nem enyhült. Kína súlya nő, Amerika retteg, közben az ukrajnai és az iráni háború megcsapolta az amerikai lőszerkészletet és az olajkínálatot. A számla a dízelben érkezik. Nem véletlen, hogy Washingtonból hétről hétre érkezik a kérés Zelenszkijnek: ne lője szét az orosz finomítókat.
A kölcsönös szorításnak két kemény pólusa van, és mellette egy sor kisebb szúrás. Kínának a ritkaföldfém és a mágnes a legerősebb kártyája, az F-35-től a civil iparig. Amerikának a legfejlettebb chipek és a tervezőszoftver, az AI-forradalom magja, ahol még előnye van. Kína Amerika mezőgazdasági kivitelének legnagyobb vevője, Trumpnak pedig a gazdák a lelkes szavazói: elég annyit mondani, hogy a következő szóját nem Iowából, hanem Brazíliából veszik. Amerika hajtóművet nem ad a kínai repülőgépgyártásnak. Az elmúlt másfél-két év arról szólt, hogy a két fél feltérképezte a másik gyenge pontjait.
Mesterségesintelligencia-szerződést ezért ne várjunk. Kínának ugyanazok a bajai, mint a Nyugatnak: eltűnő munkahelyek, és egy robotika, amely már a megtestesült mesterséges intelligenciánál tart. Salát szerint egy-két éven belül itt nagy áttörések jönnek. A gyáros számolhat úgy, hogy a tízezer munkásnak napi tizenkét óra pihenés kell, a robotnak négy óra töltés, utána húszat dolgozik, precízebben. Őszinte korlátozáshoz bizalom kellene. Salát nem hiszi, hogy a két főváros ilyesmit fog csinálni.
Az olaj ugyanezt a képet mutatja nyersanyagban. A világ legnagyobb importőre, hetven százalék feletti függőséggel, elvileg a Hormuzi-szoros első károsultja kellett volna legyen: a behozatalának mintegy 40 százaléka arra ment. Amikor a szoros elzárult, mindenki összeomlást várt. Nem az jött. Salát szeptember 18-án megjelent tanulmánya, az Olajozott gépezet, számszerűsíti: a kínai nyersolajimport a január–februári napi 11,99 millió hordóról júniusra 7,12 millióra esett, 40,6 százalékkal, olajhiány mégsem lett. Nem a stratégiai tartalékot élték fel. Leállították a húsz éve épített készletek további növelését, visszafogták a finomítást és az üzemanyagexportot, a dízel- és kerozinkivitelt lényegében elvágták, a hazai fogyasztást csak minimálisan. A tartalék érintetlen maradt. A tanulság kellemetlen azoknak, akik Kínát tengerszorosokkal akarták zsarolni: az importfüggőség önmagában rossz mércéje a sebezhetőségnek. A Malaka-szoros és a Hormuzi-szoros, legalábbis ebben a körben, kikerült az amerikai eszközök közül.
A pártállam közben nem a kelet-európai tankönyv kommunizmusa. A gazdaság legnagyobb súlyát a magánszereplők adják, egy magát kommunistának nevező, nagyjából százmilliós szervezet irányítja az országot, és a lenini kontrollt szabadversennyel ötvözi. Se nem kommunista, se nem kapitalista. Ha nagyon akar valamit, eléri: ahol elég párttag dolgozik, pártbizottság kell, a pártitkárnak be kell kerülnie az igazgatótanácsba. A Siemens és a Volkswagen ettől még nem megy haza. Van, hogy a pártsejt nem a párt szeme, hanem a cég lobbistája. A BYD és a CATL nem kegyből él, hanem azért, mert a világ egyik legkíméletlenebb piacán túléltek.
A nagytőkének van szava, csak zárt ajtók mögött. Klikkek, tartományi érdekek, halálos ellenségek: a kanszui paraszt, Jack Ma és a tábornok nem ugyanazt akarja, de a harc a párton belül folyik. Hogy éppen kié a szó, azt kívülről senki nem látja. Aki a Csungnanhaj erőviszonyait percre ismeri, azt ki lehet kísérni a stúdióból.
A legitimitást viszont komolyan veszik, mert a hatalom megtartásához kell. A mindennapi döntés nagy része helyi: híd, városnegyed, kiskirály. Erre közvélemény-kutatás, feljelentőlink és petíciós hivatal is van, az utóbbi még császárkori szokás. A korrupcióellenes hadjárat egyszerre leszámolás és legitimációmentés. A kétezres évekre a helyi kiskirályok már a központi akaratot veszélyeztették. Hszi valószínűleg azzal a megbízatással került hatalomra, hogy a pártelit rendet vágasson. A szívesség és az ajándék kétezer éve a társadalom csirize, puha korrupció nélkül nehéz kádert találni. Amikor viszont a korrupció már tüntetést szült, a párt a hatalmat választotta a vasútügyi miniszter milliárdjaival szemben. Politikai védettség ettől még van. Millió számra büntettek mégis.
Ugyanez a gépezet képes évtizedekig jól számolni, aztán beleszaladni egy politikába, amelyet mindenki tudja, hogy rossz, és senki nem mer leállítani. Az egykepolitika túl nagy hivatallá nőtt, több millió káder élt belőle. A zéró-Covid ugyanez, csak gyorsítva: Vuhanban a helyi hivatalnokok ünnep és pártgyűlés előtt nem merték feljelenteni a bajt, aztán ők repültek, a rendszer pedig felépített egy apparátust, amely az omikronnál már nem működött. Az autokrácia a rossz döntést is végrehajtja. Hszi alatt az alsóbb szintek egyre kevésbé jelentik felfelé a rossz hírt.
Gong Tao budapesti nagykövet a múlt héten gratulált a magyar kormánynak az uniós pénzekhez és az aszálykezeléshez. Szijjártó Péter BYD-s kinevezéséről annyit mondott, amennyi a mondat elkerülése: személyes karrierdöntés és a cég piaci felvétele, kommentár nélkül. Salát szerint a kínaiak félnek, hogy a viszony a kormányváltással megromlik. A hála nem politikai kategória. Orbán Viktor április 12-i bukása után másnap, Salát szerint, a Zsenmin Zsipaóban már ott volt a gratuláló távirat Magyar Péternek. Nem érdekli őket, ki van kormányon. Az érdekli őket, hogy menjen az üzlet, és az üzlet nem rólunk szól. Kínát az uniós piac érdekli, nem az, hogy a gyár Szegeden van vagy Düsseldorfban. Nem a két szép szemünkért jöttek. Az akkumulátor a debreceni BMW-nek készül: a német és a kínai nagytőke randihelyszíne vagyunk. Ebből nyerni is lehet, veszíteni is.
Hogy a BYD miért vesz fel egy eltávolított külügyminisztert, Salát találgatásnak mondta. Lehet, hogy kínai szokás szerint egy volt miniszter élete végéig befolyásos marad, és a cég nem mérte fel az áprilisi törést. Lehet, hogy a globális Délen még felveszik neki a telefont. És lehet, hogy üzenet minden külföldi politikusnak: szolgáljátok az érdekünket, és ha megbuktok, puhára estek. A nagykövet hallgatása mind a hárommal összefér.
Kína már nem a feltörekvő hatalom, akit a Nyugat a saját képére akar formálni. Egyenrangú hatalom, amelyik húsz év alatt felkészült egy olajválságra, egy hónap alatt kivédekezett egy vámháborút, és ugyanazzal a gépezettel képes éveket késni egy politikával, amelyet mindenki tudja, hogy rossz. A Nyugat eközben a saját háborúiban égeti a lőszert és a dízelt, a saját szövetségeseivel vív vámcsatát, és egy jövő januári ársapkát már győzelemnek érez. A kérdés régóta nem az, hogy utolér-e. Az, hogy a Nyugat ezt még menetrendnek látja-e, vagy továbbra is rémálomnak.
Nyitókép forrása: képernyőkép
