Budapest türelme fogy

Szerző: Pataki Zoltán | 2026. júl. 9.

A budapesti közterületek állapota az elmúlt hónapokban látványosan a közbeszéd középpontjába került. A Népszava összeállítása szerint egyre több lakó panaszkodik arra, hogy parkokban, aluljárókban, kapualjakban, játszóterek közelében és forgalmas csomópontokon mindennapossá váltak a félelmet, undort vagy a kiszolgáltatottság és szenvedés miatti szánalmat keltő jelenetek. Józsefvárosból, a Blaha Lujza tér környékéről, Kőbánya-Kispestről és más városi gócpontokról is hasonló beszámolók érkeznek: droghasználatról, közterületi mosakodásról, szemetelésről, agresszív viselkedésről, kapualjakba húzódó emberekről és arról, hogy a helyben élők egy része már a mindennapi rutinját is félelemmel szervezi.

A lakossági felháborodás elérte a kerületi polgármestereket is.

Pikó András józsefvárosi polgármester arról beszélt, hogy a kábítószerektől beállt fiatalok már nemcsak köztereken viselkednek fenyegetően, hanem játszótereken, lépcsőházakban és feltört lakásokban is.

Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester szerint a hajléktalannak tűnő emberek számának növekedése nem pusztán kerületi ügy, hanem fővárosi, sőt akár országos tendencia, Soproni Tamás terézvárosi polgármester pedig azt javasolta:

a fővárosi kerületek által befizetett szolidaritási hozzájárulást fordítsák egyfajta rendőrségi Budapest-pótlékra.

A Népszava által megszólaltatott Győri Péter szociológus arra figyelmeztet, hogy a helyzetet félrevezető pusztán hajléktalankérdésként kezelni. Szerinte Budapesten nem lett több utcán élő hajléktalan: a Covid-járvány után még csökkent is a számuk, az elmúlt két évben pedig inkább stagnált. Ami változott, az az, hogy több egymástól eltérő társadalmi és egészségügyi probléma egyszerre vált láthatóvá az utcákon, a közvélemény pedig ezeket gyakran egyetlen zavaró, fenyegető masszaként érzékeli.

Győri becslése szerint a fővárosban nagyjából 1000–1500 ember él közvetlenül az utcán, további közel ezren pedig zártkerti sufnikban vagy városszéli, félig láthatatlan menedékekben húzzák meg magukat. A hajléktalan emberek között egyre nagyobb arányban vannak idősek és súlyos krónikus betegek: a szakember szerint már minden második érintett 60 év feletti, és legalább ennyien élnek komoly egészségügyi problémákkal. Ez nem feltétlenül növeli a hajléktalanok számát, de látványosabbá, megrázóbbá és a járókelők számára riasztóbbá teszi a jelenlétüket.

A romló utcai közérzet egyik kulcseleme a cikk szerint a pszichiátriai ellátás leépülése.

Győri Péter úgy látja, hogy a fekvő- és járóbeteg-kapacitások csökkenése miatt sok kezeletlen vagy alig kezelt pszichiátriai beteg tölti napjai jelentős részét az utcán. Ők nem feltétlenül agresszívek, ám viselkedésük állapotukból fakadóan kiszámíthatatlannak, zavarónak vagy ijesztőnek tűnhet. Sokuknak alig van jövedelme, gyógyszerre, élelemre és mindennapi megélhetésre sincs elegendő pénze, ezért kéregetésre vagy kukázásra szorulnak.

Ehhez társult az utóbbi másfél évben a „flakonosok” tömeges megjelenése. A visszaváltható palackok és dobozok után járó ötvenforintos betétdíj új, látható utcai megélhetési formát teremtett. Győri szerint 3–5 ezer ember is tartozhat ebbe a körbe, és fesztiválok, koncertek, nagyobb rendezvények idején még többen indulnak palackokat gyűjteni. A Népszava hangsúlyozza: a flakonosok nem azonosak a hajléktalanokkal. Közöttük vannak kisnyugdíjasok is, akiknek 40–80 ezer forintos ellátásuk nem elég a megélhetéshez, ezért kukákat, társasházi udvarokat, lépcsőházakat kutatnak át visszaváltható dobozok után.

A másik látványos és sok konfliktust okozó csoport az olcsó drogokat használóké.

A Népszava cikke szerint a „kristályosok” bódult állapotban gyakran nem törődnek azzal, hol fekszenek le, hol végzik el a dolgukat, és nem ritkán agresszíven viselkednek. Őket is sokan hajléktalannak nézik, miközben egy részüknek van hová hazamennie. A problémát tovább erősíti Budapest olcsó buliváros-jellege: a külföldi fiatalok egy része nemcsak alkohollal, hanem a droghasználatból következő zavart, vagy összeférhetetlen viselkedésével is terheli a belvárosi köztereket.

Győri kitér azokra a kiszolgáltatott munkavállalókra is, akiket Magyarország szegényebb térségeiből, illetve a Balkánról, Ukrajnából vagy Ázsiából hoznak Budapestre rosszul fizetett munkákra. Szerinte sokan embertelen körülmények között, túlzsúfolt matracszállásokon élnek, kevés pénzért dolgoznak, nincs megfelelő mosási, fürdési, pihenési lehetőségük. Műszak után az utcán, padon, buszon vagy közterületen bóbiskolnak el, gyakran abban a ruhában, amelyben egész nap dolgoztak.

Nem hajléktalanok, de a városlakók szemében sokszor annak tűnnek, és jelenlétük tovább erősíti a közterületi lecsúszás érzetét.

Győri Péter úgy gondolja, hogy mindez együtt már 10–15 ezer olyan embert jelenthet, akik nap mint nap félelmet, vagy erős szorongást keltenek a „tisztes polgárokban”. Ebben a számításban benne vannak az utcán élő hajléktalanok, a zártkerti kunyhókban meghúzódók, a 300–400 főre becsült kezeletlen pszichiátriai betegek, a több ezer olcsó drogot használó, valamint a 3–5 ezer flakonos.

A szociológus szerint éppen ezért nem egyetlen problémáról van szó, hanem több rendszerhiba egymásra torlódásáról.

Győri szerint politikai hiba lenne rendpárti útra vinni a megoldást: a rendőrségnek nincs sem elég embere, sem megfelelő eszköze ahhoz, hogy „kitakarítsa” az utcákat, ráadásul ezzel legfeljebb egyik kerületből a másikba tolnák át a problémát. Amíg az oktatás, az egészségügy, a gyermekvédelem, a drogprevenció, a pszichiátriai ellátás és a szociális rendszer nincs rendbe téve, addig folyamatos lesz a probléma.

A szakember ugyanakkor azt is elismeri, hogy a lakossági türelem gyorsan fogy. Szerinte a most felszínre törő indulatok nem egyik napról a másikra keletkeztek, hanem évek alatt gyűltek fel. A polgármesterek nehéz helyzetbe kerültek: egyszerre kell választ találniuk a helyben élők félelmére és frusztrációjára, miközben a valódi megoldásokhoz kormányzati, szociális, egészségügyi és rendészeti együttműködésre lenne szükség.

A szociológus átmeneti megoldásként a civil aktivitás erősítését is fontosnak tartaná. Szerinte a lakóközösségek, önkéntesek és helyi csoportok a rendőrséggel és az önkormányzatokkal együttműködve segíthetnék a környezetük védelmét, például a játszóterek, parkok, házak környékének figyelésével. A palackgyűjtés feszültségeit is lehetne enyhíteni, ha a társasházak külön gyűjtenék és a kapu elé tennék a visszaváltható palackokat, a rendezvényeken pedig elkülönített gyűjtőpontokat alakítanának ki. Ezek azonban csak átmeneti megoldások: a tartós rendezéshez a szociális hálót kellene újraszőni.

Nyitókép forrása: Pixabay